Ugródeszka  - online zenei folyóirat  
 
 
Interjú
  Happy Sorrow  
 

Hétvégén rendezik meg Érden a Nagy Tavaszi Lekvárkodás nevet viselő, környékbeli zenészek számára szervezett találkozót és koncertsorozatot. Az esemény egyik fellépőjével, a Happy Sorrow zenekarral készítettünk interjút.

Régen még Deep Sound néven ismerhetett titeket a közönség. Mi az oka a névváltásnak? Átalakult a felállás is?

Először is köszönjük szépen a lehetőséget! A névváltás oka részben a zenekar átalakulása volt, részben az, hogy a Deep Sound név hangzása kissé elektronikus-legalább is ezt többen mondták. A mi zenénk közelebb áll a rock, rock-funk stílusokhoz…élő koncerten meg végképp semmi elektronikus  hangzás, a lemezünk meg gyakorlatilag csak rock-ból, funk-ból áll.
De a fő ok a zenekar átalakulása volt.. Egyszer beszélgettem Tátrai Tiborral és azt mondta, hogy „Új tagok új energiát hoznak, de igazán a névváltással együtt kezdődik a zenekar új élete”. És szerintem baromira igaza volt, az új felállásra nem is illett a Deep Sound..

2010-ben készült el a nagylemezetek. Milyen visszajelzéseket kaptok? Milyen hatással volt ez a zenekar életére?

Igen a Nortyx hangstúdióban készítettük első nagylemezünk Don’t forget it Baby címmel. Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk.. eleinte nagyon izgultam, hogy alig játszottunk együtt 3 hónapja..-és hát az különösen fontos a ritmus-bass –nál- vajon mit fogunk összehozni.. voltak pillanatok, amikor aggódtunk, sokszor újrajátszottuk, újra kevertük, de elérkezett a pill. amikor azt mondtuk, na ez nagyon jó lesz! Természetesen lehetett volna jobbat is ,de tudjátok a „piszkos anyagiak” mindig határt szabnak… a zenekar életére abszolút pozitív hatással volt, hiszen a stúdiómunka felér sok próbával, jól összekovácsolódunk, ráérzünk egymás stílusára, megérthetjük egymás hülyeségét…lehet jókat veszekedni..stb

Íródnak új dalok is, vagy most a lemez népszerűsítése a cél? Várhatóak újabb felvételek?

Kevés új dal íródott, de már a nagylemez elkészítése előtt volt 2 nagylemezre való dal...Már rég nekiálltunk volna az új lemeznek..de a keret nem jött össze rá...Próbáljuk népszerűsíteni az anyagot, ez most az elsődleges cél.

Néhány külföldi rádió már játssza a dalaitokat. Melyek ezek? Hogyan sikerült kapcsolatba kerülni velük? És mi a helyzet a hazai rádiókkal?

A külföldi rádiókat „behálózni „ egy nagyon nehéz folyamat. Neten keresztül szinte lehetetlen! Soha nem a megfelelő ember válaszol, vagy legtöbb esetben senki sem válaszol...
Sokszor kapja az ember azt a választ, hogy csak helyi bandák anyagát játszák..pl. a KROQ rádió. Természetesen ez mindig úgy zajlik, hogy egy barát, vagy ismerős, akinek tetszik az anyag segít. A helyi net-rádiók is szívesen játszák a dalokat, a Petőfi R.-ba is lassan beküldjük…ha végre valaki felver minket a lustaságból.

Hamarosan itt a nyár, ilyenkor a legtöbb zenekar aktívabban koncertezik. Nektek mik a terveitek idén? Hol és mikor találkozhat veletek a lelkes közönség?

A nyár valóban erre van kitalálva…Bár túl sok koncertünk nem lesz, max. kis club-ok. Mivel voltunk már külföldön nagyszínpadon, szeretnénk újra egy ilyen élményben részesülni, szeretnénk átszakítani a kis szórakozóhelyek gátját –ha lehet ilyet mondani. És folyamatosan keressük azt az embert, aki látja bennünk a lehetőséget.

 
  Előző
2
 
 
Színpadi hangfal
 
Interjú | Szakbarbár | Csináld magad | Kifutó | Koncert | Interaktív | Galéria | Apró | Archívum | Kapcsolat | Partnerek