| |
A Rocktusa egyik versenyző zenekarával is sikerült egy rövid interjút készítenünk. A továbbiakban a Philosopher zenekar válaszol kérdéseinkre.
Hogyan alapult meg a zenekar? Hogyan találtatok egymásra?
A banda 2007 végén alakult meg a Rare Blue zenekar feloszlása után. Az alapítók Szücs László (dob) és Dénes Ádám "Pete" (jómagam gitározom). Kezdetben instrumentális zenét játszottunk, bár mindig a levegőben volt, hogy ki kéne egészülni egy énekessel. Különböző felállásokkal is próbálkoztunk, például először még billentyű is volt a zenekarban (bár így sosem koncerteztünk). Később a billentyűs helyére jött egy másik gitáros, úgyhogy 2 éven keresztül így koncerteztünk, instrumentálisan. 2009 nyarán találtuk meg basszusgitárosunkat, Hegyaljai-Boros Zoltánt (alias 'Zoy') és decemberben pedig csatlakozott hozzánk ének poszton Riba Gergely, így ért véget az instrumentális korszak. Ez a zenekar jelenlegi felállása is.
Miért az adott szót választottátok a zenekar nevének? Sugallni szeretnétek ezzel valamit?
Nos, akik kicsit járatosak a death metal világában, azoknak ismerős lehet ez a szó, hiszen ez a címe az amerikai Death zenekar egyik leghíresebb számának (hogy pontos legyek a szám címe "The philosopher"). Egyfelől rám személyesen nagy benyomást tett ez a zenekar, mondhatjuk hogy általa szerettem meg a műfajt. Másfelől a nevünknek áttételesen van egy olyan üzenete, hogy a filozófia a gondolkodás művészete, és a zenénk is megpróbálja gondolkodásra sarkallni a hallgatókat, komplexitásánál fogva. Maguk a szövegek is részben a filozófia témaköre köré csoportosulnak...
Milyen témák köré íródnak a dalaitok? Milyen nyelven szólítjátok meg a közönséget?
Mint ahogy az előző kérdésben említettem a dalok jó része filozófiai indíttatású. Hogy példát is említsek a nagylemezünk első dala, az Aristotle például Arisztotelész munkásságáról szól. Nem egy túl gyakori témakör death metal berkekben... :) Ezen túl még vannak szövegek, melyek kicsit tágabb kontextusba helyezkedve az egész emberiség (elsősorban romboló) tevékenységét vizsgálják a Földünk és a természet szempontjából. Ilyen pl. a The Most Important Alliance. A most készülő lemezünket teljes egészében ennek a témakörnek fogjuk szentelni, ilyen formán ez egy konceptalbum lesz. 8 dalt fog tartalmazni, melyek sorba veszik a különböző emberi tevékenységek pusztító hatását a környezetünkre. Mindenképpen tanulságos! A szövegek egyébként teljes egészében Gery munkásságát dícsérik. Ami a nyelvet illeti: angolul íródnak a szövegek.
Milyen eredményeket ért el a zenekar a pályafutása során? Meséljetek egy kicsit az eddigi legemlékezetesebb pillanataitokról!
Ami a főbb állomásokat illeti, 2008 nyarán készítettünk egy három dalt tartalmazó demót, ezt még instrumentálisan. A zenekar első nagylemeze pedig 2010 novemberében jött ki. A lemez megjelenését összekötöttük egy lemezbemutató koncerttel, amire a Vörös Yukban került sor. Számomra ez a koncert volt az egyik legemlékezetesebb. Szerencsére videófelvétel is készült róla, úgyhogy bárki megláthatja miről beszélek, aki ellátogat a zenekar myspace oldalára.
Milyen egyéb terveitek vannak az idei évre? Turné, koncertek, esetleg videoklip… Mire számíthatnak idén a rajongóitok?
2011 novemberére tervezzük az új lemez megjelenését. Jelen pillanatban is dolgozunk az anyagon. Egy újabb oldalát lehet majd megismerni a zenekarnak, elsősorban zeneileg (de szövegileg is). Akik szeretik a progresszív metál zenét azoknak remélhetőleg csemege lesz az album :) Ennek a lemeznek az egyik nótájához tervezünk majd felvenni egy klippet is, és mindeközben koncertezünk rendületlenül. Úgyhogy akinek felkeltette az érdeklődését a zene, az jöjjön el koncertre, nem fogja megbánni ;) |
|