Ugródeszka  - online zenei folyóirat  
 
 
Koncert
 

Ajánló

  Beszámoló  
  Rocktusa Tehetségkutató Koncertek - 1.forduló  
 

Duck Tape

Duck TapeA Rocktusa legelső versenyzője a Duck Tape, aki a Vörös Yuk színpadán kezdhette meg az élet halál harcot a győzelemért. A srácok tényleg beleadtak apait-anyait – már ami a színpadi elemeket illeti. Volt itt minden a hordón dobolástól kezdve a közönség színpadon csápolásán keresztül a vetkőzésig. A végső csapást az egyik gitár szenvedte el, amely a koncert kiteljesedéseképp ütve, rúgva, földhöz csapódva próbálta állni a leszámolást. Vajon a srácok ezzel próbálták megmutatni, hogy ők komolyan vették ezt a Tusát?

Do not cross

Do Not CrossHogy a zenélést és a versengést nem lehet elég korán elkezdeni azt a Do Not Cross nevű formáció bizonyította be nekünk. A srácok elég fiatalnak tűntek, ennek ellenére nagyon együtt volt a banda. A feldolgozásokkal abszolút elnyerték a közönség figyelmét, és a saját számaik is rendkívül pörgősek és jól komponáltak voltak. Az én szívem elnyerték, hogy a zsűri mit mond erre, az hamarosa kiderül.

 

Black Sound

Black SoundMindenki számára elérhető kellőképp zúzós, de mégis fülbemászó dallamokkal lopta magát a szívembe a Black Sound, aki Kecskemétről érkezett a Rocktusa bajnokságára. Ütősen egymásra épített ének szólamok, amiket én a magyar előadók többségétől hiányolok. Na ezért érdemes tehetségkutatóra járni!

 

 

Philosopher

Philosopher„Mi vagyunk a Philosopher Magyarországról. Death metalt fogunk játszani másképp”. Mindenki döntse el magában, hogy ez vajon mit jelenthet. Egyébként szerintem semmi nem volt másképp. A death metal az death metal, még ha mélyebb mondanivalóval van is megáldva. Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott! A többiek meg szorgosan eddzék a nyakizmaikat a Philosopherrel.

 

 

Emerging Beast

Emerging BeastÚjabb zenekar, aki szétkalapálja az agyad. Most ennek a műfajnak tényleg ekkora keresete van? Engem tényleg elgondolkodtatott. Lehet csak telítődtem mára a keményebb vonalból, de azt veszem észre, hogy a zenei világ kezd nagyon szélsőséges irányokba széthúzni. Visítunk és hörgünk, vagy nyálas vackokat éneklünk. Ha valaki valami arany középutat talál az meg többnyire sablonos.

Noise+

Noise+Akkora felüdülést jelentett számomra ez a zenekar, mint a friss tavaszi szellő. Csupa jobbnál jobb feldolgozás, igazi partizenekar. Jacko-tól elkezdve a Roxette-n át a magyar előadóktól a külföldiig számos stílus megelevenedése egy színpadon. Bár én nem tartom szerencsésnek tehetségkutatón a feldolgozásokat, mégis jól esett velük együtt énekelni a jobbnál jobb számokat. Köszönöm szépen!

Hand

HandA banda Százhalombattáról érkezett, és lelkes közönséget toborzott össze a saját számokból és feldolgozásokból képzett repertoárra. A színpadi képnek nagyon jót tett, hogy a doboson kívül mindenkinek szép hosszú haja van, csak összehangolhatták volna a fejrázást. Annyira jól mutatott volna, ha ütemre egyszerre lobog a három hajkorona. Na de nem a fejrázás miatt lehet itt tovább jutni.  Az énekes srácnak kimondottan jó hangja van. Rekeszt, kiabál, énekel és mindegyik jól áll neki. A zene is végig együtt volt, én semmi kivetnivalót nem találtam abban, amit hallottam.

Killusion

KillusionAz est zárásaként a Killusion zenekar léphetett a Vörös Yuk színpadára. A közönségben található nőnemű lények együtt skandálták a nevüket, míg a színpadra nem lépett a banda. A srácok azt állítják magukról, hogy törekszenek arra, hogy minden számuk megkülönböztethető, és más legyen. Hogy sikerül-e nekik? Döntsétek el Ti!

Természetesen továbbra is lehet jelentkezni a tehetségkutató versenyre. A következő forduló június 10-11-én kerül megrendezésre a Ráday Kupolában! Tartsatok velünk Ti is!

 
  Előző
2
 
 
Színpadi hangfal
 
Interjú | Szakbarbár | Csináld magad | Kifutó | Koncert | Interaktív | Galéria | Apró | Archívum | Kapcsolat | Partnerek